Az EU Tanácsa elfogadta az elektronikus dokumentumokra vonatkozó szabályokat az áruszállításban

Trans.eu 24.06.2020

2025-ben a szállítmányozók használhatják majd az elektronikus dokumentumokat az Európai Unió összes országában. Az EU Tanácsa ezen a héten jóváhagyta az elektronikus áruszállítási információról szóló rendeletet (eFTI).

Április 7-én az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az Európai Parlament Közlekedési Bizottsága által januárban elfogadott beszámolóját az elektronikus áruszállítási információról (eFTI).

A rendelet megszavazása előtt a Parlamentnek még hozzájárulását kell adnia második olvasatban, ami után a rendelet megjelenik az EU Hivatalos Lapjában, és 20 nappal később hatályba is lép.

A rendelet kötelezi az összes hatáskörrel rendelkező nyilvános szervet arra, hogy elfogadják az elektronikus információt a tanúsítvánnyal rendelkező platformoktól, amennyiben a cégek szeretnék ezen az úton átadni a jogi követelményeknek való megfelelésről szóló igazolásokat. A brüsszeli hivatalnokok szerint az áruszállítás digitalizálása a cégeknek sok költséget megspórol, és eléri azt, hogy sokkal hatékonyabb és fenntarthatóbb legyen. Nem jelenti ez azonban azt, hogy a szállítmányozóknak kötelező lenne csak elektronikus dokumentumokat használni.

Az Európai Bizottság dolga lesz kidolgozni a műszaki szabványokat

Az Európai Bizottság feladata lesz a műszaki specifikációk kidolgozása, mint például a funkcionális követelmények az eFTI platformok számára, az adatátvitel szabályait és az adatok kezelésének és védelmének szabályait. Brüsszelnek erre 30 hónapja van a rendelet elfogadásától számítva, a tagállamoknak pedig újabb 30 hónapja lesz létrehozni az adatcseréhez szükséges platformokat

Az eFTI és az eCMR

Megkérdeztük az elektronikus áruszállítási információról (eFTI) szóló beszámoló szerzőjét, Deli Andort, hogy az EFTI platform hogyan lesz összekötve az e-CMR-rel, amelyet az EU sok országa elfogadott.

“Az eFTI-ről szóló rendelet új platformokat vezet be az információ átadásához, amelyekre a rendelet hatálya kiterjed. Az E-CMR-re ez a hatály nem terjed ki, de ráépülhet az információra a platformon. Konkrétan az e-CMR-ben meglévő adatok és az illetékes szervek által megkövetelt adatok szabályozási információknak való megfelelőség igazolására szolgáló adatok lehetnek azonosak” – tájékoztatta a trans.INFO-t az európai parlamenti képviselő irodája.

“Ebben az esetben az e-CMR fontos szerepet játszhat a megfelelőség igazolásában. Más oldalról a jelenleg az elektronikus fuvarlevelekhez használt platform tanúsítványt kaphat, mint egy eFTI platform, azzal a feltétellel, hogy megfelel a rendeletben foglalt követelményeknek. Ebben az esetben univerzális platformmal állunk szemben, amely használható mind az e-CMR-ben, mind az eFTI-ben” – magyarázza Deli Andor irodája.

[source: trans.info]

Érdekelheti Önt akár:

A schengeni térség helyreáll: megnyitják a határokat és megszüntetik az ellenőrzést az EU országai

A fuvarozóknak szén-dioxid adót kell fizetniük Németországban

Fontos változások a messengerben és a biztonságban a Trans.eu platformon

A felhasználók segítségével létrehozott alkalmazás

A TransRisk változásai. Érzékenyebb index az adósokkal szemben és a legfrissebb ranglista.