A fuvarozóknak szén-dioxid adót kell fizetniük Németországban

Trans.eu 12.06.2020

A német kormány bejelentette, hogy új díjat vezet be a szén-dioxid kibocsájtás után. A szállítmányozási és a hőenergia-üzletágat fogják megterhelni vele. Az összegek már ismertek.

A fűtőolajjal, földgázzal, benzinnel és gázolajjal kereskedő cégeknek díjat kell fizetniük a CO2-kibocsájtásért jövő évtől fogva. Kötelesek lesznek szennyezési jogosultságot vásárolni a termékeik általi üvegházhatású gázok kibocsájtására vonatkozó tanúsítványok formájában. Arra kell számítani, hogy a díj beépül majd az üzemanyagok árába.

A szövetségi kormányzat és a tartományok megegyeztek idén májusban a magasabb díjakban és azok emelésében a következő néhány évre. 2021. január 1-től a díj egy tonna kibocsájtott CO2 után 25 euró lesz. 2025-ben ez az összeg 55 euróra emelkedik, 2026-ban pedig 65-euróra. Ez az összeg tehát majd hozzáadódik az üzemanyag mennyiségéhez, amely a tonnányi szén-dioxid kibocsájtását előidézi. Eleinte a díjak 10 eurót tettek volna ki az első évben, és az első emelés után 35-t. 1 liter gázolaj 2,67 kg CO2 kibocsájtását eredményezi (az U.S. Environmental Protection Agency szerint). Így 374,5 liter gázolaj, amely 1 tonna szén-dioxid kibocsájtását okozza, 25 euró díj jön hozzá. Ez kb. 7 centnyi áremelkedést jelent literenként 2021-ben és kb. 15 centnyit 2025-ben.

Ami érdekes, az az, hogy a kormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy az új, a CO2 után jelentkező bevételt klímavédelmi programok eszközeibe ruházza be, például klímabarát szállítmányozásba és energiatakarékos épületekbe.

“Ezen felül egy részét visszatérítik a lakosoknak kedvezményként magasabb költségek esetén” – olvashatjuk a német kormányzat honlapján.

Vajon ebben az esetben szükséges lesz-e az Európai Bizottság beavatkozása? Idézzük fel Németország terveit a személygépjárművek útdíjával kapcsolatban, amely diszkriminatív volt a más országokból érkező járművezetőkkel szemben. A német járművezetőknek ugyanúgy kellett volna útdíjat fizetni, mint a külföldieknek, de az előírástervezet szerint kompenzációra számíthattak volna az alacsonyabb útadó formájában. Azt a pénzt, amit útdíjra költöttek volna, visszakapták volna más úton. Ezért az osztrákok és a hollandok diszkriminatívnak nevezték a külföldi járművezetőkkel szemben és panaszt tettek Németország ellen Brüsszelben. Végül az Európai Bíróság úgy ítélt, hogy a terv szerint idén októberben hatályba lépő díjak megsértik az európai jogot.

[source: trans.info]

Érdekelheti Önt akár:

Az első negyedév áttekintése a német fizetős utakon. Németországot követi Lengyelország, Csehország és Románia

Franciaországba mától csak az új dokumentummal lehet belépni. Az új úti okmány a kamionsofőröknek is kötelező

A felhasználók segítségével létrehozott alkalmazás